2012. 6.19.
TUDÁS...
Élt hajdanán egy mester, egy beavatott bölcs. Sok tanítványa lévén, kevés idővel és sok teendővel élte napjait... A tanítványok között is sok különbség volt, tehetségben, szorgalomban, tisztaságban, alázatban... Minden tanítvány, megtalálta az ösvényt, ki rövidebbet, ki hosszabbat. Az egyik tanítvány, ki nagyon tehetséges volt, sűrűn próbára tette a mestert (és annak idegeit). Azt hitte, hogy valamiért neheztel rá és a többieket, jobban szereti mint őt. Egyébként nem akarná folyton leállítani, karámba terelni, megkötni. Az egyik nap délelőttjén, mikor még a szent hegy mögött járt a nap, a mester a tanítványhoz lépett:
-Fogd ezt a követ és menny ki a piacra. Mutasd meg az árusoknak, kérdezd meg tőlük, mennyit adnak érte, de senkinek oda ne add, érted?!
- Megértettem, most indulok...
-Mikor a piactérre ért, kicsit körbe nézett és elővette a követ.
Megmutatta a portékát, egy fazekasnak és megkérdezte tőle:
- Mennyit adnál ezért?
- Had nézzem csak, mi az? Szép, szép... jó lesz a gyereknek játszani, adok érte 50 rúpiát.
- Jött egy gyümölcs árus és azt mondta:
- Én adok érte 100-at. Jót mutat majd az asztalon...
- És az emberek csak jöttek...
- Látja a tanítvány, hogy 150 rúpiánál senki sem ad többet, de hirtelen olyan sokan lettek a téren, hogy félteni kezdte a követ és az életét is. Felpattant és hazáig meg sem állt. Mikor hazaért, elmesélt mindent. Mennyire csodálkozott, hogy az a darab kő, hogy megváltoztatta az embereket.
- Menny az aranyművesek utcájába, de a kőért, az életeddel felelsz...
- Mikor megérkezett, nem telt bele pár pillanat és úgy körülvették az iparosok, aranyművesek... hogy levegőt alig kapott. Mindenki csodálta a ritka portékát és egymást licitálták felül, egyszerre volt mulattató és félelmetes a látvány.
- Adok érte 1000 rúpiát.
- Én 5000-et.
-10000 és viszem!
-Húsz!
-Értsék meg, nem eladó, de szólok a mesternek és ő tudni fogja, hogy mit tegyen.
- Ezzel haza indult és út közben azon morfondírozott, hogy hogyan mesélje el ezt a fejetlenséget, hogy egyszerűen képtelenek megbecsülni egy darab kő, piaci értékét. Mikor hazaért elmesélt mindent. A mester csak annyit mondott:
- Semmi baj, menny el a gyémánt kereskedők utcájába, de emlékszel, nem eladó.
-Úgy is tett. mikor megérkezett érezni vélte azt a semmivel sem összehasonlítható, különleges illataurát. A gazdagság illata érintette meg és tudta, hogy gyermekkora óta erre vágyott, csak egyszer az övé lehessen...
- Mikor elő vette a követ, már mindenki tudta, mert a bazári pletyka mindenhova elér. A látvány a legmerészebb elképzeléseket is felülmúlta... A cirkusz kitárta kapuit.
- Adok érte, aranyat gyémántot, amit csak akarsz.
- Én városokat adok ezért a kőért.
- Te határozd meg az összeget, bármennyit kérsz, mi megadjuk neked...
- A tanítvány pedig arra gondolt:
- Ott lent a piacon, ott tudták, hogy ez a kő mit ér. Itt meg, mindenki megvan őrülve, eszüket vette a jólét, ki érti ezt? Megígérte, hogy vissza jön, de a mesterrel beszélnie kell. Hazaérve, a mester nagy nyugalommal és szeretettel fogadta, beszélgetni kezdtek. Elmondott mindent és hogy mennyire őrültek azok. A 150 rúpiás kőért, milliókat akartak fizetni...
- Miért vagy itt velem, gondolkoztál már ezen? Te kincseket vársz tőlem, de észre sem veszed. Nem láthatod meg, hogy mi az égi érték, ha még mindig a piacon élsz!
- Had nézzem csak, mi az? Szép, szép... jó lesz a gyereknek játszani, adok érte 50 rúpiát.
- Jött egy gyümölcs árus és azt mondta:
- Én adok érte 100-at. Jót mutat majd az asztalon...
- És az emberek csak jöttek...
- Látja a tanítvány, hogy 150 rúpiánál senki sem ad többet, de hirtelen olyan sokan lettek a téren, hogy félteni kezdte a követ és az életét is. Felpattant és hazáig meg sem állt. Mikor hazaért, elmesélt mindent. Mennyire csodálkozott, hogy az a darab kő, hogy megváltoztatta az embereket.
- Menny az aranyművesek utcájába, de a kőért, az életeddel felelsz...
- Mikor megérkezett, nem telt bele pár pillanat és úgy körülvették az iparosok, aranyművesek... hogy levegőt alig kapott. Mindenki csodálta a ritka portékát és egymást licitálták felül, egyszerre volt mulattató és félelmetes a látvány.
- Adok érte 1000 rúpiát.
- Én 5000-et.
-10000 és viszem!
-Húsz!
-Értsék meg, nem eladó, de szólok a mesternek és ő tudni fogja, hogy mit tegyen.
- Ezzel haza indult és út közben azon morfondírozott, hogy hogyan mesélje el ezt a fejetlenséget, hogy egyszerűen képtelenek megbecsülni egy darab kő, piaci értékét. Mikor hazaért elmesélt mindent. A mester csak annyit mondott:
- Semmi baj, menny el a gyémánt kereskedők utcájába, de emlékszel, nem eladó.
-Úgy is tett. mikor megérkezett érezni vélte azt a semmivel sem összehasonlítható, különleges illataurát. A gazdagság illata érintette meg és tudta, hogy gyermekkora óta erre vágyott, csak egyszer az övé lehessen...
- Mikor elő vette a követ, már mindenki tudta, mert a bazári pletyka mindenhova elér. A látvány a legmerészebb elképzeléseket is felülmúlta... A cirkusz kitárta kapuit.
- Adok érte, aranyat gyémántot, amit csak akarsz.
- Én városokat adok ezért a kőért.
- Te határozd meg az összeget, bármennyit kérsz, mi megadjuk neked...
- A tanítvány pedig arra gondolt:
- Ott lent a piacon, ott tudták, hogy ez a kő mit ér. Itt meg, mindenki megvan őrülve, eszüket vette a jólét, ki érti ezt? Megígérte, hogy vissza jön, de a mesterrel beszélnie kell. Hazaérve, a mester nagy nyugalommal és szeretettel fogadta, beszélgetni kezdtek. Elmondott mindent és hogy mennyire őrültek azok. A 150 rúpiás kőért, milliókat akartak fizetni...
- Miért vagy itt velem, gondolkoztál már ezen? Te kincseket vársz tőlem, de észre sem veszed. Nem láthatod meg, hogy mi az égi érték, ha még mindig a piacon élsz!
