2012.
8. 7.
HŰSÉG…
Valami
elveszett… Annyi minden, hogy ezek a szavak is üresen konganak, elkoptak, ebben
az elfásult világban. Mennyországokat építünk, úgy, a magunk módján… Lehet-e
építeni olyat, amely öröktől fogva van? Lehet-e csinálni azt, amely a
teremtésen és a teremtett világon, kívül él? Sok minden elveszett, amivel nem
is találkoztunk, csak hallottunk róla és az álmainkban él. De vannak kincseink,
szürkületbe burkolva, sötétségbe zárva, fekete függöny mögé zavarva, letagadva,
elhazudva és a csúfságok oltárán, kikacagva, megköpködve, kigúnyolva láthatjuk
viszont. Valamikor jellemet tanítottak és emberséget, manapság globalizmust és
embertelenséget. Élt egy angyal, aki a szívekben lakozott, Hűségnek hívták és
szeretettel fogadták az emberek… Új idők jöttek és már nem volt, jó szívvel
látott vendég, az angyal… Mi emberek, azóta is keressük őt… Megpróbáltuk helyettesíteni,
de valahogy, sehogy sem sikerült. Mikor elhagy a hűség, jön a hűtlenség…
